Útvonalak

Keszi-túra (IV. Veterán Fórum találkozós 2017)



nyilvános
...
Tiszakeszi, Magyarország
2016-09-25 11:22:44
Tiszakeszi, Magyarország
66,00 Km
Immár hagyományosan a Veterán Fórum tagjai Július utolsó hétvégéjén Tiszakeszin, a révnél levő faháznál és az azt körülvevő portán találkoznak. Ki magában a faházban ki sátort verve hál ott, csuda beszélgetések közepette, hol folyik a jó lé és a jó szó, nem elhanyagolva az gyomornak ingerkedésinek gazdag csillapítását sem.
fájdalmamra, csak a harmadik találkozóra sikeredett eljutnom, felettébb nagy élményekkel hazatérve, mely úgy gondolom e miatt nem túlzás a felbuzdulásom, hogy a további együtt találkozásról nem kívánok elmaradni.
A magamfajta ügyetlen kezű ember keveset adhat a találkozó becséhez, úgy a konyha körüli munkákban, mind a szakmai beszélgetések témáiban.
ezért inkább egy közös, nem túl hosszú túrára invitálnám a találkozó résztvevőit. jelesül egy körtúrára, mely a révtől indul és oda tér vissza.
A túra mintegy 57 km hosszú, az út elejin mindenkikedves és szívébe méltán zárt kompján kelnénk át a Szőke Tisza túlpartjára, onnan folytatva utunkat Újszentmargitára, egy hozzávetőlegesen 12 km hosszú földúton. tán ez is adná az útvonal kissé nehezebb szakaszát, mert az út többi része már aszfaltos, még ha gyengébb minőségű is.
Innen Tiszaújvárosra haladnánk fel, S térnénk vissza Mezőcsátra, ahonnan a Tiszakeszire való érkezés vetne véget túrázásunknak.
Számításaim szerint maga az út két két és félórát venne igénybe, ez bármelyik szép korba ért járművel kényelmesen teljesíthető.
Célszerű lenne a falunapra érkező motorosfelvonulást követően indulni, így ebédre különösebb akadály nélkül visszaérkeznénk. De ez csak felvetés, ott a helyszínen ezt el is dönthetnénk, dűlőre vinni ott az ügyet, indulva akkor mikor legjobbnak tűnik, kinek kinek elhatározására bízva jövetelt, vagy épp a maradást.
Jelenlegi állapotomba, ennyi kis csillogással tudnék hozzájárulni majdani találkozásunk nagyobb fényéhez.
Bízom, hogy lesz benne követés.
Útvonal letöltése


Címkék:

nincs adat
Aszfaltos




4

Az értékeléshez jelentkezz be!